Lelki rokonság

Az Ajkai Magyar – Finn Baráti Egyesület meghívására Ghéczy László gordonkaművész, – aki 15 évig volt a Lappföldi Kamarazenekar szólógordonkása Rovaniemiben – a Finnországot bemutató előadássorozat vendégeként október 17 – én, szerdán tartott vetített képes, zenés előadást Aurora Borealis vagyis Északi fény címmel.

A zeneművész 21 éven keresztül Finnországban élt, most már 7 éve, hogy ismét Magyaroszágon, Budapesten.

Ghéczy László megosztotta a hallgatósággal élményeit Finnországgal kapcsolatban, az Ő szemüvegén keresztül láthattak rá a jelenlévők az északi népre, de szóba került a rokonság kérdése is.

Történelmi áttekintéssel kezdte az előadását a művész, aki kiemelte, hogy a finnek sokáig nem voltak önálló nemzet, csak az 1939-es, hadüzenet nélküli téli háború során váltak azzá. Akkor a Szovjetunió megtámadta Finnországot, aminek eredményeként az ország kulturális gyökerét, Karéliát (finnül: Karjala-át) veszítette el az északi ország.

A finn nemzeti öntudat ébredése a cári Oroszország elnyomása alatt alakult ki. Az 1900-as évek előtt a svéd volt az uralkodó nyelv, finnül csak nagyon kevesen beszéltek. A cár az orosz nyelvet akarta ráerőszakolni a finnekre, de ez annyira idegen volt az autonóm nagyhercegség lakóinak és mivel a svéd gyökerektől is elszakadtak, ezért sok svéd „finnesítette“ a nevét, egyre többen beszélték a finn nyelvet. Erre az időszakra tehető a nemzeti eposz, a Kalevala gyűjtése is, melyet például Jean Sibelius zeneszerző és Akseli Gallen-Kallela festőművész is alkotásainak alapjául vett. Utóbbi Magyarországon is járt és többek közt Körösfői-Kriesch Aladár művészetére is hatással volt.

Az 1900-as párizsi világkiállítás finn pavilonján már látszott, hogy kialakult a kulturális élet mellett a finn építészet is, saját építészeti stílussal rendelkeznek. Az egyik legnagyobb építészük Eero Saarinen volt. Több építészeti munkája a magyar Kós Károlyra volt hatással, aminek bizonyítékai többek közt a budapesti állatkerti pavilonok, az építész sztánai lakóháza: a „Varjúvár” valamint a Székely Nemzeti Múzeum. Az ekkor kialakuló „nemzeti romantika“ csak két országban, Finnországban és Magyarországon volt jellemző.

A zeneművészetben a magyar Bartók Béla volt hatással északi barátainkra. A vonószenekarra írt művére, a Divertimento-ra húsz év elteltével a finn Einojuhani Rautavaara ugyanazon néven íródott zenéjével jelentkezett. A két mű közötti hasonlóságot a hallgatóság is észlelhette. Mint az előadó elmondta, a zenemű megírása is hasonló körülmények, felkérés alapján történt úgy, hogy a finn művész nem is ismerte magyar kollégájának alkotását.

Ghéczy László előadásában egykori lakhelyéről, Rovaniemi-ről is képet adott a szabadegyetem résztvevőinek. A második világháború alatt a Finnországból kivonuló német katonák Lappföldet és ezáltal Rovaniemi-t teljesen lerombolták. Testvérvárosunkban csak három épület élte túl a háborút.

Az előadó a finn természetről is igyekezett ízelítőt adni. Lappföldön a tőzeges területeken nagyon sok madár van jelen. Ilyen például a finnek nemzeti jelképe, a hattyú, valamint a nagy póling vagy éppen a koronás daru. A hallgatóságnak Ghéczy László a képek mellett felvételekről a madarak hangját is lejátszotta.

Az előadás legvégén került sorra az Aurora Borealis. A képeket ezúttal is finn zenei aláfestéssel illusztrálta az előadó. Ghéczy László a rokoni kapcsolatokról elmondta: nem hiszi, hogy a DNS vagy a néprajz eldöntheti ezek érvényességét. Sokkal inkább az, hogy ahogy a zenei ősnyelv a pentatón, ugyanígy feltételeznek egy közös ősnyelvet is a kutatók. A kulturális egymásra hatás azonban mindenképp lelki rokonságot feltételez. Egy biztos: „Ha van még olyan hely, ahol előny magyarnak lenni, az Finnország!“ – zárta előadását Ghéczy László.

Galéria